Rejtélyek és hipotézisek
REJTÉLYEK ÉS HIPOTÉZISEK
Nemere István /a képen, jobbra Sós Tibor, ufókutató/ még a 90-es években cikksorozatot közölt a Tvr-hét című műsorújságban. Hétről-hétre rejtélyes ügyek nyomába eredt, a válaszokat az Olvasókra bízva. Ezekből válogattam ki néhányat érdekességképpen. Idézőjelbe tettem az adott cikk szó szerinti szövegét, dőlt betűkkel pedig saját hipotéziseimet az adott problémákra. Elméleteim nem tudományos igényességűek, mindössze egyfajta logikát tükröznek, de mégis rávilágítanak arra, hogy milyen irányba érdemes keresgélni, amennyiben végső válaszokat akarunk kapni ezekre, az egyelőre még határtudományokként kezelt jelenségekre.
A „halálmutató” gyermek /Tvr-hét 1993/ 47.hét/
„Indiában Uttar Pradesh állam egyik kis falujában 1964 őszén furcsa dolgokat kezdtek suttogni az emberek. Fél év is beletelt, míg a hír eljutott Gorakhpur hegyi városkába, onnan tovább a nagyvárosokba, végül Új-Delhibe. Attól kezdve sokan jártak a gyerek csodájára, de még többen voltak, akik nem mertek a közelébe menni.
A kis Rajiv ugyanis hatéves korában beszéd helyett még csak mutogatott. Ám ha az előtte megjelent felnőttek közül hosszas szemlélődés alapján rámutatott valakire – az illető néhány hónapon, sőt olykor néhány héten belül meghalt. A kezdeti nagy láz, a csodavárás hamar lecsillapodott, és bár mindenkit izgatott a gyerek különleges tulajdonsága, mind kevesebben vágytak rá, hogy meglássák, hiszen akkor Rajiv is meglátná őket…és talán rájuk mutatna… Szerencsére Rajiv apja felvilágosult ember volt, ezért sajátságos kis nyomozást végzett a fia által „megmutatott” és később elhunyt személyek ügyében.
Hamar rájött, hogy a kis Rajiv csak azokra mutatott, akik már előzőleg is valamilyen betegségben szenvedtek, és a betegség végzett velük nem sokkal a „mutatás” után.
Új-Delhiből 1965 nyarának elején kisebb orvoscsoport utazott Gorakhpurba; a kutatókat újságírók is követték. Az volt a tervük, hogy alapos vizsgálatnak vetik alá a furcsa, néma gyereket. Sajnos, mire a kutatócsoport a gyermek lakóhelyére érkezett, szomorú hír várta őket: a gyermek egy héttel korábban meghalt. Azt mondták a helybeliek: talán saját közelgő halálát is megérezte, mert többször önmagára mutatott, és olyankor sötét szemében félelem ült.”
Indiában mind a mai napig nagy a nyomor, függetlenül attól, hogy az ország rohamléptékű fejlődést mutat az utóbbi időszakban. Egy kis, szegény falucskában, tömegesen lehettek olyanok, akik mindenféle betegségben sínylődtek. Egyes kutatók szerint, a halál közelgő jele félreérthetetlenül látszik az aurában. Egy hatéves gyermek pedig minden gond nélkül láthatta az aurát, mivel ez a képesség csak néhány évvel később vész el. Mindazonáltal egyáltalán nem gyerekjáték az, amit ez a fiú művelt. Valószínűleg nem volt tudatában milyen lelki traumát okozhatott azoknak, akikkel „közölte” a halálhírüket. Hat évesen persze az sem volt elvárható tőle, hogy lelki vigaszt nyújtson, mindössze a rideg tényeket közölte. Nem elhanyagolható az a félelem sem, amit a falu lakói érezhettek. Több mint valószínű, hogy isteni büntetésből kellett elhunynia a fiúnak ilyen fiatalon, mielőtt még több kárt okozott volna.
A titokzatos gömbvillám /Tvr-hét 1997/52/
„ Annyira szokatlan tulajdonságokkal bír egy-egy megfigyelt gömbvillám, hogy egyszerűen nem illeszthető bele jelenlegi fizikai ismereteinkbe. Egy-egy teniszlabda nagyságú gömbvillámban olyan hatalmas erő rejlik, amelyet a mi fizikánk „nem enged meg”. Előfordult, hogy úszómedencébe hatolt, és egyetlen pillanat alatt kiszárította, a benne lévő vizet párává és hővé alakította. Eltűnésük is rejtélyes. Vagy nagy rombolást okozva felrobban /ilyenkor szétrombol akár egész házat is, megemeli a tetőt – lásd a biztosítóknál nyilvántartott káreseteket/, vagy egyszerűen…eltűnik, nyoma vész. Az úgynevezett spontán égést is ennek a jelenségnek tulajdonítják egyes kutatók. Úgy vélik, a két tér között vándorló gömbvillám egyszer csak előbukkan, de véletlenül nem a szabad térben tűnik fel, hanem egy szerencsétlen ember testében, aki ilyenkor egyetlen pillanat alatt porrá égve életét veszti.”
Itt az utolsó mondat a kulcs. Spontán égés során az illető egy pillanat alatt hamuvá ég, de a környezete legtöbbször érintetlen marad. Mindenféle magyarázatot kitaláltak erre, talán a legnépszerűbb az, hogy az áldozatok alkoholisták voltak és a testükben lévő alkohol gyulladt be. Mint a többi elmélet, így ez is megdőlt. Annál több dolog, mutat egy energiagömbre /gömbvillámra/, amit több dolog is alátámaszt. Először is nincs nyom, ami magyarázható azzal, hogy a gömbvillám eltűnik a térből. Másodszor, és ez a nyomósabb érv, a holttestek nem teljes mértékig égnek el, az esetek nagy százalékában visszamaradnak végtagok, sőt a környezetük is égésmentes. Gyanítom, hogy az energiagömbnek lehet egy matematikailag leírható, konkrét hatósugara, amin belül pusztít, azon kívül nem. A hatósugár függhet pld. a mérettől is, mivel világos, hogy egy medicinlabda nagyságú gömbvillám nagyobb kárt tesz, mint egy teniszlabda nagyságú.
Akik nem porladnak el /Tvr-hét 1997/13/
„Lille város egyik tanácsnoka, Jean Le Vasseur 1618-ban, hatvanöt éves korában elhunyt. Nehéz tölgyfa koporsóban a templom melletti kriptába temették. Másfél évszázadig nyugodtan pihent sírhelyén, ám amikor kitört a francia forradalom, a lille-i templomot is feldúlta a csőcselék, és még a kriptában nyugvó holtakat sem hagyták pihenni, felfeszegették a koporsókat, hogy megszerezzék a halottak ékszereit. A La Vasseur koporsóját felnyitó bandita igencsak meghökkent, mert a halott úgy feküdt ott, mintha csak tegnap temették volna el, még a ruhája sem penészesedett meg. A gyűrűjét pedig csak úgy tudta leszedni, hogy levágta az ujjával együtt. Rémülten vette észre, hogy a sebből vér folyt. Eszeveszetten menekült a kriptából, a társaival együtt. Az eset híre eljutott a helyi orvosokhoz. Megvizsgálták a holttestet, a boncolásról jegyzőkönyvet is készítettek. Feljegyzéseik szerint olyan volt, mintha csupán néhány órája halt volna meg. Boncolás közben még vér is folyt a padlóra. Később a tetemet közszemlére tették ki, nyitott koporsóban, és bár nyári forróság volt, a holttest akkor sem indult bomlásnak.”
Rengeteg ilyen „romolhatatlanokról” készült feljegyzésről tudunk a régi időkből. Valami egyben tartja az összes szervet, ami véleményem szerint részben az aura. Ha utána olvasunk az aurarétegek feladatköreinek, akkor az étertest /a fizikai testhez legközelebb elhelyezkedő 4D-s réteg/ éppen a komplett fizikai szervezet összes szervének térben elfoglalt helyét határozza meg, azt működteti, életben tartja. Magyarán akinek több száz év után sem romlik meg a teste, annak kell, hogy legyen aurája, legalábbis éterteste biztosan. Ajánlatos ilyen szempontból is vizsgálni az elhunytat, a boncoláson kívül. Persze 4-500 évvel ezelőtt még nem tartott ott a tudomány, hogy erre képes lett volna, de ma már pld. Kirlián-fényképezéssel /aurafotózással/ érdekes eredményekre lehetne jutni. Ja, és az a veszély sem áll fenn, hogy a kísérleti célszemély elmozdul a fotózás közben.
Másodsorban érdemes lenne egy mindenre kiterjedő, genetikai vérvizsgálatot elvégezni a romolhatatlanokon, mert derülhetnek ki furcsaságok.
Azok a más világok /Tvr-hét 1998/19/
„Hugh Everett fizikus 1957-ben olyan ötlettel állt elő, amellyel, enyhén szólva nem vívta ki kollégái elismerését. Azt állította, hogy a Világmindenség a maga szüntelen fejlődése során egyre újabb és újabb „világokra” bomlik, szaporodik, és hogy ez a folyamat elképzelhetetlenül régóta tart – talán örök időktől fogva!
Mondjuk úgy, mint amikor elindul a kiskutya az ösvényen. Az első elágazásnál balra megy – az egy világ. De mehetne jobbra is, és akkor minden, ami azzal a kutyával történik, egy „jobbösvényes kutya világa” lenne. Ami, persze tovább és tovább oszlik. Ha a kutya kölyköket ellik, akkor az egyik világban egy kölyke lesz,s másik világ jön létre akkor, ha kettőt ellik, és így tovább. Ha az ember futva ugyan, de eléri a villamost és felugrik rá, akkor az ő tette miatt az egész világ átalakul és más lesz, mintha nem érné el azt a villamost – ebben az esetben másféle világban fog élni, csupán emiatt."
Jól hangzik, és bizonyos szempontból igaz is, mert valahol az Univerzum fraktális felépítését érzékelteti, de azért vigyük tovább a gondolatot. Ha a kutya szemszögéből nézzük, akkor világos, hogy egyetlen ösvényt fog választani, vagy jobbra megy vagy balra. Így aztán, a „mi lenne ha” féle variációnak nincs is értelme. Mert a kutya úgy érezte, hogy mondjuk balra KELL mennie. És itt a KELL szócskán van a hangsúly, ez volt a meggyőződése. Számára nem létezik a másik ösvény.
Ugyanígy az emberre vetítve, teszem azt, a villamoson, ami után futok, egy olyan ismerősöm utazik, aki egy olyan állásajánlatot tesz, mely megváltoztatja az életem. Mivel meg van írva, /eleve elrendeltetett/, hogy gyökeresen átalakul az életem, futni fogok a villamos után, hogy találkozzak vele. Ez egy csomópont, itt nincs mese, létre kell jönnie a találkozónak. Az egy dolog, hogy az illető a találkozó után úgy könyveli el az eseményt, hogy micsoda véletlenek vannak. A véletlen fogalma is talán ilyen módon íródott be tévesen a köztudatba.
Más, kevésbé jelentős eseményeknél, elképzelhető, hogy több lehetőség van, de itt is számolni kell azzal, hogy bizonyos kényszerítő mechanizmusok /körülmények, belső jellemvonások, stb./ miatt, megjósolható, hogy az ember melyik variációt fogja választani.
Csataterek visszhangja? /Tvr-hét 1997/50/
"Annyiszor említették már, oly sokszor szóba került különféle parapszichológiai munkákban, hogy talán elcsépeltnek, „lerágott csontnak” látszik a jelenség – pedig egyáltalán nem az.
Arról van szó, hogy egyes régi események a jelenkorban ismét felbukkannak, megjelennek, bizonyos személyek számára ismét szinte láthatóvá, hallhatóvá, majdhogynem „tapinthatóvá” válnak.
A szakirodalomban sokszor említik Pierre Monnier esetét. A fiatalember az első világháborúban, 1915-ben esett el Argonne alatt. Édesanyja a háború után, 1919-ben felkereste a csatateret, és fia túlélő bajtársaival elment Argonne-ba.
Az asszony döbbenetes élményről számolt be: a vidéken mintha ismét harc dúlt volna! Amit látni nem lehetett, hallani annál inkább. Dobszó pergett, a katonák lövöldöztek, kiabáltak, haldokoltak. Más tanúk is beszámoltak ilyesmiről, így tehát nem fogadható el az – a különben nagyon valószínű – érv, hogy a felizgatott anya különös lelkiállapotban vélte hallani a csatazajt.
Nemrégen egy kutató azt állította a francia Le Monde hasábjain, hogy legalább száz ilyen esetről szerzett tudomást és megvannak a szemtanúk hitelesített vallomásai beszámolói is."
Miről lehet itt szó? Látszólag nem ide tartozik, de jól ismerjük azt az érzést, ami akkor fog, el ha rossz légkörű lakásba tesszük be a lábunkat, a lakók kisugárzása zavaró, kellemetlen. Ez is mutatja, hogy hatunk a környezetünkre.
Mi van egy csatában? Akár több tízezer ember néz farkasszemet egymással, irdatlan energiák /pld. halálfélelem/ szabadulnak fel és ez nagyon erősen beíródik a környezetbe, sőt, minél nagyobb létszámú a két sereg, annál inkább hatványozódik ez a beíródás. Oly mértékben, hogy ez akár évek, évtizedek múlva újra megjelenhet hallhatóan. Egyes kutatók szerint ehhez több körülmény együttes hatásának kell összejátszania. Nem véletlen, hogy kizárólag csatákat láttak újra lejátszódni. A háborúkban van igen erős érzelmi töltés. Ez is csak a régmúlt csatáira érvényes. Ma már más technológiákon alapul a harcászat. Katonai kémműholdakkal fel van térképezve az az adott térség, melyet el kell pusztítani, így nem kell sötétben tapogatózni. Majd a csapásmérés, legtöbbször légi úton, robotrepülőgépek célra állításával történik, melyeknek még utasuk sincs. Egy háború akár pár óra alatt is lejátszódhat úgy, hogy az egyik hadviselő fél jelen se volt, csak a pilóta nélküli harci repülőgépekkel megszórta az ellenséget rakétákkal. Így aztán kijelenthetjük, hogy modern korunk csatáit nem fogják újra látni, hallani néhányszáz év múlva
Igazi esőcsináló /Tvr hét 1998/04/
"Mallory Hatfield amerikai volt, 1880-1958 között élt. Úgy vélik, mindeddig ő az az ember, aki annyira közel állt a természethez, hogy hatni tudott rá, különös tekintettel a meteorológiai jelenségekre. Hogy hogyan csinálta, az persze sohasem derült ki. Hatfield egyszerűen akkor csinált esőt, amikor akart.
Huszonéves koráig kereskedelmi utazó volt, soha semmilyen iskolába nem járt, viszont olvasni megtanult, és hasznosította is a tudását: rengeteget olvasott. Így nagy általános műveltséggel rendelkezett. Már akkoriban emlegette, hogy képes előhívni bizonyos természeti jelenségeket, amelyeknek mechanizmusát – bevallottan – ő maga sem értette. Legfőképpen esőcsinálással foglalkozott.
A krónika tanúsága, és egyes utólagos számítások szerint Hatfield huszonöt év alatt százöt szerződést kötött, különféle önkormányzatokkal, farmerekkel, sőt farmerszövetségekkel. A rendelést minden alkalommal teljesítette, egyetlen olyan esetről sem tudnak, hogy elvállalta volna az esőcsinálást, aztán odébbállt anélkül, hogy valóban hullott volna csapadék.
Nem titok, hogy mindig pénzért dolgozott, lényegében ebből élt. De sosem rögzítette az árat. Hol megelégedett a jelképes ötven dollárral, hol meg csak tízezer dollárért vállalta a dolgot, nyilván ott nagyobb volt a tét, netán nehezebb az eső kiváltása.
1922-ben már Dél-Olaszországba is elhívták, ahol akkoriban igen nagy szárazság uralkodott. A hónapok óta tartó, kíméletlenül forró és csapadékmentes időjárás az egész termés megsemmisülésével fenyegetett. Hatfield alig érkezett a vidékre, megindultak az esőzések és a környék összes vízgyűjtője, tava, mesterséges medencéje megtelt.
A híres esőcsináló 1958. január 22-én Kaliforniában halt meg, és kétezer ellenőrzött esőcsinálása ellenére a tudósok soha nem hitték el neki, hogy valóban képes arra – amiből élt.."
Ha valaki egy picit foglalkozott már időfizikával, akkor ismerheti azt az alaptételt, hogy minden az Időből áll. Ezért ez az égboltra is igaz. Persze ezt maga az elnevezés is mutatja, idő-járás. Az ég az idő haladását, járását szemlélteti nekünk. Ha valaki esőt csinál, esőfelhőket kell az adott térségre irányítania. Az időre vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy az eddigi tiszta,kék égboltot felváltja egy, vízpárával telített felhő csoportosulás, azaz sűrűbb közeget kell létrehozni. Egy felhős terület sokkal nagyobb atomsúlyú, mint a főként nitrogénből álló tiszta égbolt. Ahol több atom van, ott az idő is sűrűbb. Kijelenthetjük tehát, hogy Hatfield, bár maga sem tudta, hogy mit csinál, idősűrítéssel kereste kenyerét.
Hatfield persze nem az egyetlen esőcsináló a történelemben, mintha Marco Polo is beszámolt volna hasonló eseményről, amikor a mongol nagykán udvarába látogatott. Megfelelő sámántechnikával az esőcsinálás bizonyára kivitelezhető.
Milyen az idegen? /Tvr-hét 1998/36/
"Korunk vezető csillagászai már évtizedekkel ezelőtt is el-eljátszottak a gondolattal: milyen lehet a kozmikus idegen lény?
A miénknél sokkal fejlettebb civilizáció valahogy így nézhet ki:
Az első típusú civilizáció - ehhez tartozunk mi is - csak annyi energiával rendelkezik, amennyit különféle célokra egyedei összessége elhasznál. A második típusú civilizáció már annyi energiát használhat fel /és ezzel nem csupán saját szükségleteit elégíti ki, hanem jut belőle másra is, például kapcsolatfelvételre más civilizációval/, amennyit egy közepes csillag /nap/ sugároz ki. Végül a harmadik típusú civilizáció már annyi energiával rendelkezik, mint egy egész galaxis."
Elég nagy logikátlanság a csillagászok részéről, a nap sugárzásának intenzitását egy civilizáció fejlettségéhez mérni.
Először is, ha konkrétan a Nap energiájának felhasználásáról beszélünk, akkor az a Föld viszonylatában /első típusú civilizáció/ meglehetősen silány. A napkollektorok használata Magyarországon gyakorlatilag egyenlő a nullával, de globálisan nézve is nagyon csekély. Másrészt, nem annyi energiával rendelkezünk, amennyit elhasználunk, hanem sokkal többel, az energiafelhasználásunk pazarló. Jutna belőle olyan célokra is, mint a második típusú civilizációnál.
Egy harmadik típusú civilizáció pedig nem rendelkezhet annyi energiával, mint egy galaxis, hanem csak amennyihez lokálisan hozzá tud férni. Megnézném ki az, aki egy helyre összehordja a galaxis egész energiáját. Ez az elmélet úgy ahogy van sületlenség, rengeteg képzavarral.
Szibériai rejtélyek /Tvr.Hét 2001/48-50/
"Egyre-másra érkeznek a jelentések a jakutok földjén található különös objektumokról. A Viluj folyó felső szakaszán található a Halálvölgy. Ezen a vidéken a földben fura fémtárgyak vannak,/a képen/ amelyek veszélyt rejtenek az emberek számára – szóltak a történetek.
Ezek bunkerhez hasonló félgömbök, amelyek domború oldalukkal állnak ki a felszínből. Belül van egy kis „helyiség”, amelyben néhány ember elfér, és ott mindig meleg van. A legrettenetesebb télen, amikor Jakutföldön a hőmérséklet nemritkán eléri a mínusz 40, sőt 50 Celsius-fokot is, a vadászok, ha egyáltalán bemerészkedtek a Halálvölgybe, e félgömbökben találtak menedéket.
Ma már eszükbe sem jut behúzódni, és az idegeneket is óvják a félgömböktől. Akik ugyanis rövid időt töltöttek ott, azok hamarosan súlyosan megbetegedtek. Akik pedig hosszabb vadászat közben egymás után több éjszakát töltöttek a félgömbökben, azok meghaltak.
A kis bunkerszerű helyiségek belső fala igen sima, mintha egy darabban öntötték volna. A fém színe vöröses, a fal vastagsága mintegy két centiméter.
A jakut vadászok évszázadokon keresztül nem mertek közeledni hozzájuk. Mert aki kíváncsiságból, vagy kényszerből bemerészkedett valamelyik gömbbe, az előbb-utóbb pórul járt: kihullott a haja, vagy valamilyen ismeretlen eredetű betegséget kapott.
Az egyik jakut nyelvű lap, az Edier Saas közzétette Mihail Korjeckij levelét.
Azok a gömbök, amelyeket Korjeckij közelről megszemlélhetett, hat-tíz méter átmérőjűek voltak. Olyan fémből készültek, amit a tajgai életre felkészült vadászok és geológusok egyetlen szerszáma sem „fogott”, azt az anyagot még karcolni sem lehetett. Korjeckij ipari gyémánttal felszerelt geológiai fúrószerkezettel is próbálkozott, de még a Földön a legkeményebb anyagként ismert gyémánt sem volt képes behatolni a vöröses fémbe!"
Milyen anyagról lehet itt szó? A hajhullás erős radioaktivitásra utalhat. Az anyag keménysége két dolog miatt lehet. A gyémánt csak szén, tehát egyáltalán nem nagy az atomsúlya, viszont a rácsszerkezete nagyon masszív, azaz a félgömbök lehetnek kis atomsúlyú, de erős kötésű rácsszerkezetekből állók. Azonban ebben az esetben nagy atomsúlyú anyagról, vagy ötvözetről lehet szó.
Velencében, Olaszországban működött olyan börtön, melynek volt olyan cellája, ahol a falak minden oldalról ólomból álltak. Ha az elítéltet ide zárták be, rövid időn belül megbolondult, és nem a bezártságtól, hanem a sűrű hullámtértől.
A jakuti félgömbök már az extrémebb esetek közé tartozhatnak, /az anyagát megkarcolni sem tudták/ de az alapelv itt is hasonló lehet. Olyan nagyrendszámú atomokból állhat a fala, hogy a protonok és elektronok eredő hullámtere már oly mértékben perturbálja, zajosítja a fizikai testet, hogy az nem tud megfelelően működni. A sejtek elkezdenek össze-vissza osztódni, /ez rákos burjánzáshoz vezet/ ami aztán idővel kihat az egész szervezetre.
Azt azért hozzá kell tenni, hogy nagy hangsúly van az időtartamon. A félgömbben eltöltött pár perc bizonyára nem okozott volna gondot a vadászoknak, de itt egy egész éjszakáról, vagy napokról volt szó. Nem csoda, hogy huzamosabb időn át, ilyen hatásnak kitenni a testet, halálhoz vezetett.
Az ősember „látomásai” sziklarajzon /Tvr Hét 1995/43/
"Az első ufót nem 1947-ben, de nem is az ötvenes években vagy később láthatták, hanem legalább tízezer évvel korábban. Némi túlzással akár azt is állíthatjuk, hogy „ufó pedig mindig volt”. Hiszen már az ősembernek is látnia kellett, különben nem hagyott volna annyi furcsa üzenetet, jelzést az utókorra.
A perui Toro Muerte környékén több ezer sziklarajz maradt az utókorra. E rajzok szinte mindegyike nagy testű, szkafandert viselő űrhajóst ábrázol.
Némelyik alakot "átlátszónak" ábrázolták, és a rajzoló mintha beléjük látott volna, ábrázolta a belső részeit. Hol az emésztőrendszert, hol a vérkeringést vésték a sziklába."
Bizonyára nem azért ábrázolták a belső részeiket, mert felboncolták őket az ősemberek. Hanem, mert ezek az alakok szó szerint átlátszóak is voltak. Ez nagyon messzire vezet vissza a múltba, egészen Lemuriáig. Médiumi beszámolók alapján tudjuk, hogy Lemúria kezdeti korszakában félanyagi testek voltak. Vagyishogy, a szervek, az érrendszer, stb. halványan láthatóak, de mégsem olyan sűrűek, mint a fizikai anyag. Mondhatjuk szellemtestnek is, ahogy jobban tetszik. Igen ám, de ez a korszak legalább 100 ezer évvel ezelőtt volt. A rajzok tehát vagy abból a korból származnak, vagy későbbiek, de akkor fennmaradt tudást őriznek.
2014.október
Tankó Árpád
Források: Nemere István, a Tvr-Hét műsorújságban megjelent idevonatkozó írásai /1993-2001/
Szólj hozzá |
Menü
Hirdetés